Home Office otthoni munka OVIP felhőalapú rendszer koronavírus
Érdeklődöm

A napjainkban váratlanul megjelent koronavírus-járvány szinte minden ember életében alapvető változásokat hozott. Van, akit köteleznek arra, hogy otthon maradjon, mások önként vállalják ezt saját és szeretteik, valamint mindannyiunk védelme érdekében. De az élet nem állhat meg, a felnőtteknek dolgozni kell, a gyerekeknek tanulni kell, és mindezt úgy, hogy gyakorlatilag egyik napról a másikra alkalmazkodni kellett az új körülményekhez. Nagyon sok vállalkozásnál a vezetők minden olyan dolgozót, akinél ez megoldható volt, otthoni munkára köteleztek. Azonban tévhit az, hogy az otthoni munkavégzéshez elég egy számítógép és egy internetkapcsolat. Ez még önmagában nagyon kevés. Kell legalább egy olyan szoftver, amely kellőképpen támogatja is az otthoni munkavégzést, a Home Office-t.

Szerencsére az OVIP felhőalapú vállalatirányítási a Home Office-ra való átállást teljes mértékben támogatja.

Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy az OVIP minden adatot biztonságos, felhő alapú tárhelyen tárol, a felhasználó helyi eszközein a sütiken kívül semmit sem tárol, így bárhonnan bejelentkezve, a teljes rendszer és minden adata azonnal rendelkezésre áll. Legyen akár otthon egy számítógéppel, akár egy raktárban egy tablettel, vagy pedig autóban utazva egy mobiltelefonnal, a teljes OVIP rendszert és annak minden adatát bármikor és bárhonnan elérheti.

A Home Office, azaz az otthoni munkavégzés kialakításához tényleg nem kell más, mint egy korszerű számítógép és egy internetkapcsolat. Ily módon azok a vállalkozások, akik az OVIP felhőalapú vállalatirányítási rendszert alkalmazzák, könnyedén alkalmazkodni tudnak a jelenlegi, korlátokkal teli helyzethez is, és minden olyan dolgozó esetében, akinek személyes jelenléte nem szükséges a munkavégzése szempontjából, könnyedén megoldható az otthoni munkavégzés.

Az otthoni munkavégzés azonban nemcsak munkaszervezési, technikai problémát jelent, hanem mentális szemléletváltásra is szükség van. Az otthoni környezet minden emberben az otthonlét érzetét kelti, könnyedén összefolyhat a munkaidő, a személyes tevékenységekre fordított idő, és néhány nap után már szinte a napok is egybefolynak. Hogy ezt elkerüljük, magunknak kell kialakítanunk egy olyan napirendet, amely keretet ad a mindennapjainknak. Tartsuk magunkat a munkaidőhöz, a munkaidő előtt sétáljunk néhány percet egyedül, hogy az agyunkat emlékeztessük arra, munkaidő következik, munkába megyünk, a munkaidő letelte után pedig, ha tehetjük, szintén tegyünk egy rövid sétát egyedül.

Az OVIP rendszerben nagyon sok eszköz áll rendelkezésre, hogy akár a saját munkánkat, akár a kollégák munkáját megszervezzük, szükség esetén Home Office keretek között is.

Legyen az akár egy napi feladat, egy naptárbejegyzés, egy bejövő rendelés feldolgozása, vagy a munkanyilvántartóban egy újabb státuszt kapott projekt, ez mind egy-egy eszköz a kezünkben, hogy a munkavégzésünk az otthoni keretek között, Home Office-ban is hatékony és folyamatos legyen.

Kinek lehet hasznos az OVIP felhőalapú vállalatirányítási rendszer?

Gyakorlatilag a gazdaság mindazon szereplőjének, akinek szüksége van egy olyan komplett rendszerre, amelyben egyszerre megtalálható a raktárkezelés, számlázás, rendelés feldolgozás, folyamatmenedzsment, webshop szinkron, költséggazdálkodás, és még nagyos sok hasznos eszköz és funkció. Az OVIP rendszert hatékonyan használhatják kereskedők, szervízesek, kis kivitelezők, szolgáltatók, webáruház üzemeltetők, valamint mindazok, akiknek pont egy ilyen korszerű, egyszerű és hatékony vállalatirányítási rendszerre van szükségük.

Amennyiben Önök még nem használják az OVIP felhőalapú vállalatirányítási rendszerünket, de érdekli Önöket, nyugodtan keressenek bennünket elérhetőségeinken, és ha kérik, ingyenes demófelületet is biztosítunk Önöknek.

A továbbiakban is jó munkát és jó egészséget kíváunk minden Kedves Ügyfelünknek és minden Kedves Érdeklődőnknek és Olvasónknak, és kitartást is kívánunk a jelenlegi helyzet elviseléséhez!

Vissza